- október 7-én ültem az első SalesForm szakértői konzultációm előtt, és olyan ideges voltam, mintha vizsgázni készülnék. Dobogott a szívem, összeszorult a gyomrom, izzadt a tenyerem.
Ráadásul fogalmam sem volt, mivel fogunk foglalkozni, mert akkoriban még nem kérdeztük meg előre az ügyfelektől, milyen problémával érkeznek.
Annyira izgultam, hogy megkértem Bártfai Balázst, a SalesForm alapítóját, legyen ott velem az első alkalmon, és segítsen, ha elakadnék.
A konzultáció végén azt mondta, meglepően jól sikerült. Őszintén? Engem is meglepett, mennyi kérdésre tudtam önállóan válaszolni.
Most, két évvel később pedig itt ülök, és azon mosolygok, hogy az évfordulómra már 515 konzultáció volt mögöttem.
Ebből 350 a SalesForm Szakértő bérlés keretében zajlott, további 165 pedig rendszerkivitelezésekhez kapcsolódott. És akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg ügyfélszolgálati kérdésről, amelyben szintén segíthettem.
Tavaly beírtam a naptáramba az első konzultációm évfordulóját, hogy biztosan ne felejtsem el. Idén, amikor újra megjelent az emlékeztető, büszkén megveregettem a saját vállamat.
Persze rögtön elújságoltam a páromnak és Balázsnak is. Balázs szerint ezt bizony meg kell ünnepelni!
Úgyhogy most ünnepelek. Közben pedig szeretném elmesélni, mi minden történt ebben a két évben, mert ez az 515 alkalom sokkal többet adott nekem, mint amire az első konzultáció előtt számítottam.
A tanítói múltam újra életre kelt
Korábban öt évig tanítóként dolgoztam. Bár végül más szakmai irányba indultam el, a tanítás szeretete megmaradt bennem.
Ezért is örültem annyira, amikor Balázs megkérdezte, szeretnék-e közvetlenül a SalesForm-felhasználókkal dolgozni.
Hogyne szerettem volna!
Az első konzultáció előtt viszont egyáltalán nem voltam biztos magamban. Mi lesz, ha olyasmit kérdeznek, amire nem tudok válaszolni? Vajon elég a tudásom? Meg tudom oldani a problémát?
Balázs jelenléte hatalmas segítséget jelentett. Ha valamiben elbizonytalanodtam, hozzá fordulhattam, és együtt megtaláltuk a megoldást.
A következő konzultációt már egyedül tartottam.
Nagyjából a harmadik-negyedik alkalom környékén kezdtem érezni, hogy egyre természetesebben megy az egész. Előfordult, hogy az ügyfél feltett egy technikai kérdést, én pedig szinte gondolkodás nélkül tudtam rá a választ.
Ilyenkor magamban néha meglepődtem: „Hát ezt én tényleg tudom!”
Aztán ahogy egyre több emberrel dolgoztam együtt, a kezdeti izgalmat fokozatosan felváltotta a kíváncsiság: vajon ma milyen érdekes feladattal érkezik valaki?
A SalesForm-beüzemeléstől a teljes értékesítési rendszerekig
Eleinte főként a SalesForm alapbeállításaiban segítettem.
Balázs készített hozzá egy részletes munkalapot, amelyen végig tudtam követni a feladatokat. Ez rengeteget segített, különösen az első időszakban, amikor még tartottam attól, hogy valamit elfelejtek.
Aztán egyre változatosabb problémák érkeztek.
Volt, ahol nem ment ki megfelelően egy visszaigazoló e-mail. Máshol a fizetési folyamatot kellett átnézni, vagy kideríteni, miért nem úgy működik egy automatizmus, ahogy az ügyfél elképzelte.
A nehezebb kérdéseknek utánajártunk a technikai csapattal vagy Balázzsal. Közben egyre jobban megismertem, hogy a felhasználók hol akadnak el leggyakrabban.
Idővel olyan ügyfelek is érkeztek, akik már több egymást követő konzultáción szerettek volna dolgozni velem, hogy felépítsünk egy komplett értékesítési folyamatot.
Így a szakértői konzultációk mellett a rendszerkivitelezésekben is egyre nagyobb szerepet kaptam.
Ma már landing oldalakon, fizetési folyamatokon, e-mail-automatizmusokon, kurzus- és klubhozzáféréseken is dolgozom. Közben az AI-alapú előkészítő eszközök is sokat fejlődtek, így az ügyfelektől kapott információkat egyre jobban tudjuk felhasználni a közös munkában.
És hogy milyen élményeket adott mindez? Mutatok hármat, amelyek különösen emlékezetesek számomra.
Három ügyféltörténet, amit biztosan nem felejtek el
Renáta és az expresszvonat
Renivel Szakértő bérlés során dolgoztunk együtt. Már voltak termékei és elképzelései, ezekhez szerette volna felépíteni az online értékesítési folyamatát.
A saját anyagaiból indultunk ki, és közösen haladtunk a technikai beállításokkal: landing oldalak, átirányítások, feliratkozás, e-mail-automatizmusok.
Egyszer két egymást követő órában dolgoztunk együtt, és olyan lendületbe jöttünk, hogy szinte észre sem vettük, mennyi mindent elkészítettünk.
Reni később a videós visszajelzésében egy expresszvonathoz hasonlította a közös munkánkat, amellyel meg sem álltunk a végállomásig. 😄
Azt is elmondta, miért jelentett számára ekkora segítséget a konzultáció:
„Nem egy sablont kapok, hanem lépésről lépésre azokat a folyamatokat végeztük el, ami az én indulásomhoz szükséges, és nem valaki másé.”
Pontosan ezt szeretem a Szakértő bérlésben! Az ügyfél a saját vállalkozásához kér segítséget, mi pedig az ő konkrét feladataival foglalkozunk. Ráadásul a konzultációkról készült felvételeket később is visszanézheti.
Reni teljes videós visszajelzését a SalesForm Szakértő bérlés oldalán is meghallgathatod.
Egy gitároktatásos rendszer, amely két hét alatt állt össze
Egy másik ügyfelemmel először a már meglévő SalesForm-beállításait és MailerLite-automatizmusait néztük át.
Később egy új értékesítési folyamatot építettünk számára: egy betekintő kurzuson keresztül szerette volna elvezetni az érdeklődőket az előfizetéses gitároktató klubjához.
Nagyon szerettem ezt a projektet, mert az ügyfél alaposan felkészült, és gyorsan biztosította a szükséges anyagokat.
Körülbelül két hét alatt elkészült az értékesítési rendszer, ő pedig ezután elindította az első kampányát.
A kampány után arról számolt be, hogy több mint 500 érdeklődőt sikerült összegyűjtenie, és a Facebook-közössége is 420 fő fölé nőtt.
Ezek az eredmények természetesen a jól megválasztott témának, az ajánlatnak, a kommunikációnak és a hirdetéseknek is köszönhetők. Jó érzés volt látni, hogy az általunk felépített technikai rendszer is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az érdeklődők végig tudjanak haladni az értékesítési folyamaton.
Viktória és az ötalkalmas kivitelezés
Vikivel egy összetettebb értékesítési és oktatási rendszeren dolgoztunk.
Az előkészítéshez részletesen kitöltötte az AI Business DNS interjút, így már a kezdetektől sok információm volt a vállalkozásáról és az elképzeléseiről.
Ahogy elkészültek az oldalak és az automatizmusok, Viki folyamatosan átnézte az anyagokat, visszajelzett és biztosította a szükséges dokumentumokat.
Szinte öröm volt minden alkalommal továbbhaladni.
Amikor már a rendszer befejezéséhez közeledtünk, Viki egy nagyon kedves visszajelzést adott:
„Ezt én egyedül nem tudtam volna megcsinálni.”
Közben arról is mesélt, mennyire tetszik neki az elkészült rendszer, és hogy ahogy egyre jobban megismeri, egyre több lehetőséget fedez fel benne.
Nekem ezek a pillanatok jelentik az egyik legnagyobb örömöt a munkámban. Amikor az ügyfél meglátja, hogy a korábbi elképzelései végre összeálltak egy működő rendszerré.
Amit két év alatt megtanultam
Az 515 konzultáció során sokat fejlődött a technikai tudásom, de legalább ennyit tanultam az emberekről is.
Például azt, hogy ugyanazt a beállítást egészen különböző módokon érdemes elmagyarázni.
Van, aki szereti pontosan követni a kattintásokat. Másnak elég, ha megmutatom a végeredményt, vagy egy példán keresztül magyarázom el a működést.
A tanítói múltam ebben rengeteget segít.
Azt is megtanultam, hogy a szakértői munkának vannak határai. Eleinte minden kérdésre próbáltam megoldást találni, akkor is, ha egy-egy feladat már túlmutatott a konzultáció keretein.
Balázs segítségével ma már sokkal magabiztosabban kezelem ezeket a helyzeteket.
És persze voltak nehezebb konzultációk is. Olyan problémák, amelyeknek utána kellett járnunk, vagy amelyekből később a szolgáltatás működését fejlesztettük tovább.
Például ma már előzetes kérdések segítenek abban, hogy tudjam, mivel szeretne foglalkozni az ügyfél. Így fel tudok készülni, és a rendelkezésre álló időt is jobban ki tudjuk használni.
Mindezek mellett van valami, amit különösen megszerettem ebben a munkában.
Azt, amikor az ügyfél arcán látom, hogy végre összeállt a kép.
Amikor egy beállítás elkészül, megért egy összefüggést, vagy megkönnyebbülten azt mondja, hogy most már tudja, hogyan tovább.
Külön jólesik, amikor egy rendezvényen személyesen is találkozom SalesForm-felhasználókkal, akik felismernek, odajönnek hozzám beszélgetni, és kíváncsiak a tapasztalataimra.
Ráadásul ilyenkor már egészen sokféle kérdés előkerül. Hogyan használhatnák jobban a rendszerüket? Mit érdemes még beállítani? Hogyan kommunikáljanak egy ajánlatot, hol és mikor küldjék ki, vagy milyen apró praktikákkal tudnának hatékonyabban dolgozni?
Persze egy rendezvényen résztvevőként vagyok jelen, de elképesztően jó érzés, hogy ennyire nyitottan mernek kérdezni, és adnak a véleményemre.
Ha most találkoznék a két évvel ezelőtti önmagammal…
Valószínűleg megölelném azt az izguló Szintit, aki 2024. október 7-én azon aggódott, vajon elég jó lesz-e szakértőnek.
Aztán azt mondanám neki:
„Kurva jó leszel, csináld csak! Sokkal többet tudsz, mint gondolod. Ha pedig elakadsz, van kitől kérdezned.”
És talán még azt is hozzátenném, hogy ne akarjon mindent egyedül megoldani, és merjen határokat húzni.
Mert ha valamit biztosan megtanultam ennyi konzultáció alatt, az az, hogy kérdezni igenis érdemes.
És van még valami, amit két év és 515 konzultáció után minden vállalkozónak szívesen elmondanék. Neked is.
Beszélgess azokkal az emberekkel, akiknek értékesíteni szeretnél! Hallgasd meg, milyen problémákkal küzdenek, mielőtt elkészíted a következő nagy programodat.
És ha te akadsz el valamiben, merj szakértőtől segítséget kérni!
Az AI sok mindenben hasznos, én is dolgozom vele. De nagyon szeretném, ha a közös gondolkodásnak és az emberi segítségnek továbbra is lenne helye.
Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt két évben bizalmat szavazott nekem! Azoknak, akik kérdeztek, visszajelzést adtak, visszatértek egy újabb alkalomra, vagy másoknak is ajánlották a segítségemet.
Balázsnak pedig külön köszönöm, hogy annak idején meglátta bennem ezt a lehetőséget, és azóta is támogat a fejlődésben.
Nagyon remélem, hogy jövőre a harmadik évfordulót is megünnepelhetjük! 🧡
Elakadtál a SalesFormban? Gyere, nézzük meg együtt!
Lehet, hogy egy technikai problémával küzdesz, szeretnéd átnézni a meglévő értékesítési folyamatodat, vagy egy új funnel beállításához van szükséged segítségre.
A Szakértő bérlés során a saját kérdéseiddel és a konkrét rendszereddel foglalkozhatunk.
Ha elakadsz, kérdésed adódik, vagy egyszerűen gyorsabban szeretnél haladni, gyere el egy Szakértő bérlésre!
A szolgáltatás részleteit, a vállalható feladatokat és a jelentkezési lehetőséget itt találod:
SalesForm Szakértő bérlés – Részletek és jelentkezés
Remélem, hamarosan találkozunk valamelyik konzultáción! 😊

